Ingatlanokat érintően elsősorban adásvételi vagy egyéb (csere, öröklési, tartási, ráépítési vételi jogot alapító, eladási jogot alapító, jelzálog stb.) szerződések elkészítését vállaljuk reális, egyedileg meghatározásra kerülő díj ellenében.

Célunk az, hogy az ingatlanügyletek terén is az ügyintézésből csak az a minimális teher maradjon az ügyfélnek, amit mindenképpen személyesen kénytelen elintézni.

Az ingatlanokkal kapcsolatos ügyekben a megbízás körében nem csak magának a szerződésnek a megszövegezését vállaljuk: első körben felmérjük a megbízó szándékát, valamennyi releváns körülményt és a preferenciáinak megfelelő szerződést készítjük elő, amelyet minden esetben megküldünk előzetesen a szerződő partnernek is, lehetőséget adva az áttanulmányozásra.

Minden esetben részletes felvilágosítást adunk az ügylet adó- és illetékvonzatáról és olyan konstrukció kialakítása a célunk, amelyben az ügyfelünk a minimális kapcsolódó költségeket kénytelen vállalni.

Nagy tapasztalattal bírunk a banki hitelből és/vagy CSOK igénybevételével finanszírozandó ügyletek lebonyolításában, garanciát vállalunk olyan tartalmú szerződés megkötésére, amelyet a megjelölt bank módosítás nélkül befogad, és megkezdhető az érdemi ügyintézés.

Hitelügyintéző partnerünkkel együttműködve a jogi képviselő és a hitelügyintéző közötti napi kapcsolat még gördülékenyebbé teszi az ügyintézést.

  • adásvételi szerződés, ajándékozási, csere szerződés, jelzálogszerződés készítés
  • társasház alapító okirat és szervezet működési szabályzat elkészítése, módosítása
  • építési ügyek
  • ingatlanprojekt és ingatlan beruházás
  • külföldiek ingatlanszerzésével kapcsolatos engedély beszerzése
  • telekalakítási eljárások lebonyolítása
  • teljes körű földhivatali ügyintézés